Kedves Testvérek...
Szeretettel ajánljuk ezt a videót mindazoknak, akik elutasítják az Igazság Könyvét, vagy kételkednek benne. De azoknak is, akik ismerik azt, hogy megerősítésben legyen részük.https://youtu.be/K8CqrVsIZUI
2021. Szeptember 26-án tartott szeminárium rögzítésre került. A szeminárium témája: Isten figyelmeztetése a Pokollal kapcsolatban. Fontos dolgokról volt szó, a szeminárium végén együtt imádkoztuk a Keresztes Imahadjárat imáit. A szemináriumot az alábbi linken lehet megtekinteni: https://youtu.be/xXK_HP4OsFc .
(1Tessz. 5, 19 – 21).
Nem véletlen, hogy Szent Pál apostol ezt a figyelmeztetést már- időrendi sorrendben megírt- első levélben írja. Mindez arra enged utalni, hogy a sátán már az Ősegyház első lépéseinél is keményen támadta a próféciákat, mivel nagyon jól tudta azt, hogy ha "kioltja a lelket", akkor könnyűszerrel a bűn baljós útjára állít bennünket, a betű és a merev szabályok lelketlen emberévé formál.
Egyházunk tanítja, hogy a kinyilatkoztatás ugyan lezárult az utolsó apostol halálával, de a prófétaság intézménye nem fejeződött be, és nem is fog egészen a világ végéig. Mindez azt jelenti, hogy létezik olyan prófétai tevékenység, ami nem része a hivatalos kinyilatkoztatásnak, de az Egyház életének mégis szerves része. Nem szabad elfelednünk, hogy a prófétáknak óriási szerepe volt az Ószövetség világában, és az továbbra is folytatódik Krisztus Egyházában.
A prófétai üzenetek Istenhez való hűségre és az állandó megtérésre buzdítanak bennünket; oktatnak, figyelmeztetnek, lelkesítenek, reményt adnak a hűségeseknek és a megtérő bűnösöknek egyaránt, és nem utolsó sorban segítenek tájékozódni a nehéz időkben.
A próféta nem új tant hirdet, még csak hozzáadni sem akar semmit a kinyilatkoztatáshoz, csupán emlékeztetni szeretne bennünket arra, hogy eltértünk kezdeti szeretetünktől (Jel. 2,4) és így nagyon mélyre süllyedtünk (Jel. 2, 5). Isten a próféták által, szüntelen megtérésre hívja a bűnös világot, mert tudja, hogy a bűnökben megátalkodott ember útja a pusztulásba vezet. Bűnbánatot kell tartanunk és változtatnunk kell életmódunkon, mert ha nem, akkor számolnunk kell a legrosszabbal (Jel. 2,5c).
Az Úr Jézus, az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária látnoknőnek adott üzenetekben, meg akarja értetni velünk azt, hogy emberi történelmünk az idők végéhez érkezett, és belátható időn belül a társadalmi élet minden területén radikális változások várhatók; erre a változásra viszont komolyan fel kell készülnünk. Ehhez nyújtanak nekünk nagy segítséget korunk prófétái, közöttük e könyv prófétája, akinek-amint az az üzenetekből is kitűnik – egészen különleges szerep jutott.
Selymes József atya
2011. november
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer